A csatornás vízpótlás akkor ér valamit, ha nem látványos vízengedésként, hanem tervezett vízmegtartásként működik. A csatornában tartott víz javíthatja a környező talaj nedvességi állapotát, de nem oldja meg önmagában az aszályt, és nem helyettesíti az öntözést.

A módszer alapja egyszerű: ahol van rendelkezésre álló víz, ott a csatornák ne csak elvezessék, hanem tartsák is a vizet. Ha a mederben tartósan víz van, az bizonyos talaj- és talajvízviszonyok mellett beszivároghat a környezetébe, és emelheti a felszín alatti vízszintet.

A hatás azonban erősen helyfüggő. Másként működik homokos, jó vízvezető képességű talajon, és másként kötött, lassabban átnedvesedő területen. Az sem mindegy, milyen mélyen van a talajvíz, mennyi ideig marad víz a csatornában, és milyen távol van a tábla a vízpótlási ponttól.

Ezért nem reális elvárás, hogy egy feltöltött csatornaszakasz rövid idő alatt nagy térségi aszályt kezeljen. A vízpótlás hatása elsősorban a csatorna közelében jelentkezhet, fokozatosan és mérhetően. Ahol a talajvíz mélyre süllyedt, vagy a talaj rosszul vezeti a vizet, ott a beavatkozás eredménye korlátozott lehet.

A gazdálkodók szempontjából a kérdés nem elméleti. Ha a vízvisszatartás javítja a közeli táblák vízellátását, az termésbiztonságot adhat, különösen aszályos évben. Ha viszont a hatás bizonytalan, akkor könnyen túl nagy várakozás épül egy olyan beavatkozásra, amely az adott helyen csak csekély eredményt hoz.

A csatornás vízpótlás értéke éppen ezért a pontos helyi tervezésen múlik. Szükség van vízkészletre, műszaki üzemeltetésre, talaj- és talajvízadatokra, valamint visszamérésre. Nem elég tudni, hogy van-e víz a csatornában; azt is látni kell, változik-e tőle a talajnedvesség és a növényállomány állapota.

A gyakorlati tanulság az, hogy a csatornás vízpótlást nem szabad önálló csodamegoldásként kezelni. A talajtakarással, vízvisszatartó műveléssel, ésszerű öntözéssel és helyi vízrendezéssel együtt lehet szerepe. Egyik sem váltja ki a másikat.

A következő években a vízmegtartás a gazdálkodás egyik alapfeltétele lesz. A csatornák szerepe ebben felértékelődhet, de csak ott, ahol a helyi adottságok igazolják a beavatkozást. A döntéshez kevesebb általános ígéretre és több mérésre lesz szükség.