Növény
A cseresznyének ártott az eső
2022. June 23.
Nem tett jót a cseresznyének a júniusi esős idő, különösen a Dunántúlon okozott károkat a rendkívüli időjárás – adta hírül a FruitVeB.

A szakmaközi szervezet kifejtette, hogy a cseresznye érzékeny az érés előtt érkező csapadékra, ilyenkor ugyanis eső hatására már könnyen kirepedezik. A honlapjukon közzétett összefoglaló szerint vannak térségek, ahol a termés fele tönkrement, de az Alföldön kisebbek a károk, Bács-Kiskun és Békés megyében például egyáltalán nem keletkezett veszteség.

A FruitVeB pontos becslést még nem közölt a károkról, de a csapadékos napok ellenére is jobb termésben bíznak, mint az elmúlt években. 2022 jól kezdődött, az elmúlt 2 évtől eltérően ugyanis a cseresznyefákat nem érte jelentős fagykár a tavaszi hónapokban. Az elmúlt 5 év átlagában körülbelül 10 ezer tonna cseresznye termett évente, 2020-ban és 2021-ben viszont csak 8-9 ezer tonna.

Magyarországon tavaly 2.855 hektáron termett cseresznye. Pest megye volt az első több mint 580 hektárral, ezt követte Heves megye 533 hektárral, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 475 hektárral, Bács-Kiskun 340 hektárral és Fejér megye 150 hektárral. A Dunántúl többi megyéje nem tartozik a nagy cseresznyetermelők közé, csupán Győr-Moson-Sopronban és Zalában haladja meg kevéssel a 100 hektárt a termőterület.

Az import mennyisége nem jelentős, a görög, olasz, spanyol cseresznye nem dömpingáruként érkezik a belföldi piacra. A magyar termelőknek inkább a kiviteli lehetőségekért, más országok piacain kell megküzdeniük a külföldi áruval. A nagybani árak június közepe táján körülbelül a tavalyival voltak azonosak, a jó minőségű cseresznye kilójáért 800-1200 forintot fizettek a kereskedők.

 

Elektro Nobilis 05.21.Contireg 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Mizse Plast 05.21.Agroforte Grain 05.21.Cad-Server 05.21.Polgári Bank 05.21.Gomép 05.21.MEVA-HU 05.21.Partner Doors 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Faber és Társai 05.21.Nektárplast 05.21.Mapei 06.02.Modinvest 05.21.KK Grain 05.21.GB Trade 05.21.Pólus 2001 05.21De-Ba 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Gemenc Bau 05.21.Ambrus Acél 05.21.Dosan 05.21.Otis Bt. 05.21.Autent Solution 05.21.
PRINT LAPOK