Állat
A mentésnek vége, a védekezés folytatódik
2025. April 15.
A ragadós száj- és körömfájás vírusa elleni küzdelem a fertőzött telepeken véget ért, a védekezést ugyanakkor folytatni kell - jelentette ki az agrárminiszter.

Nagy István azt mondta, eddig sikerült megállítani a ragadós száj- és körömfájás terjedését, Magyarországon tehát nincs újabb megbetegedés.

A veszélyhelyzet megszűnt, a vírus elleni küzdelem első szakasza ezzel lezárult. Az 1.115 mintavétel több mint 70 ezer vizsgálata mind negatív eredményt mutatott, de a vírus 14 napig lappanghat. Az újbóli kitörés megakadályozása megköveteli a szabálykövetést, a fegyelmezettséget, az előírások szigorú betartását - hangsúlyozta.

A kormányzati kártalanítás segíteni fogja az állattartó telepek mielőbbi újraindítását, az állam átvállalja az ott dolgozók bérét az állami bérgarancia alap terhére, a gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot kapnak. A miniszter egyben vis maior helyzetet hirdetett, hogy a gazdáknak a kényszerhelyzethez kapcsolódó kérelmeikhez ne kelljen külön igazolásokat benyújtani, így a veszteségeiket a lehető legegyszerűbben lehessen enyhíteni.

Az érintett térségekben elkezdődött a sertések felvásárlása is, így a sertéstartókat sem érheti kár. Nagy István értékelése szerint az operatív törzs határozottan és szervezetten látta el a feladatát, a vírus megfékezéséért pedig a védekezés minden résztvevőjének köszönetet mondott.

Az országos főállatorvos bejelentette, hogy az állategészségügyi hatóság folytatja a munkát, az érintett telepek zárlatát és a korlátozó intézkedéseket fenntartják.

Pásztor Szabolcs hangsúlyozta, hogy a védekezésben most az állattartóké a főszerep. Kérte, hogy a telepekre csak azok lépjenek be, akiknek a jelenlétére ott szükség van. Ügyelniük kell a ruházat, a lábbeli és a munkaeszközök tisztaságára, a be- és kihajtó járműveket ugyancsak alaposan tisztítani kell, máshonnan származó munkaeszközt, takarmányt, almot nem használhatnak. Meg kell akadályozni a telepen tartott állatok érintkezését a vadon élőkkel, tehát az elkerítésről is gondoskodni kell. Az ellenőrzéseket a hatóság országszerte szigorítja, a szabályszegők pedig komoly büntetésekre számíthatnak, mert az egyéni felelősségnek ebben a helyzetben nemzetgazdasági jelentősége van. A párosujjú patásokat szintén országszerte vizsgálják, a gazdáktól pedig azt kérik, hogy a gyanús tüneteket azonnal jelentsék be.

Az országos rendőrfőkapitány közölte, hogy a közegészségügyi és állattartási szabályok betartatása érdekében a rendőrök is folytatják az ellenőrzéseket. Balogh János hozzátette, hogy a rendőrség feladata ebben a helyzetben a védekezés feltételeinek biztosítása és a közrend fenntartása mellett a védekezésben részt vevők munkájának felügyelete, a szakszerűség és a hatékonyság ellenőrzése. A helyszíni tapasztalatok alapján az eddigi védekezés a jogszabályoknak megfelelő és eredményes volt, a szabályszegők viszont továbbra is szigorú rendőrségi fellépésre számíthatnak.

Somogyi Zoltán, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója, a vezérkari főnök koordinációs helyettese közölte, hogy a katonák a mentesítő pontokon több mint tízezer járművet fertőtlenítettek. Speciális biológiai laboratóriumban minden nap több tucat mintát vesznek, ezek értékelése kivétel nélkül negatív eredményt mutatott.


De-Ba 05.21.Partner Doors 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Polgári Bank 05.21.Dosan 05.21.Mizse Plast 05.21.Modinvest 05.21.Ambrus Acél 05.21.Autent Solution 05.21.Szalkai Légtechnika 05.21Samu Gazdabolt Kft. 05.21Mapei 06.02.GB Trade 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Pólus 2001 05.21Faber és Társai 05.21.MEVA-HU 05.21.Contireg 05.21.KK Grain 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Nektárplast 05.21.Cad-Server 05.21.Agroforte Grain 05.21.Otis Bt. 05.21.Elektro Nobilis 05.21.Gomép 05.21.Gemenc Bau 05.21.
PRINT LAPOK