Állat
A Nestlé újabb beruházása
2023. October 22.
A svájci tulajdonú Nestlé Hungária Kft. mintegy 90 milliárd forintért bővítette hobbiállateledel-gyártó telephelyének kapacitásait, s így 280 új munkahelyet teremtett Bükön.

Noszek Péter, a vállalat ügyvezető igazgatója közölte: a Nestlé PURINA büki gyára a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójaként a lendületes fejlődésének és a folyamatos beruházásoknak köszönhetően 2020 és 2025 között több mint 500 új munkahelyet létesít a városban. A cégvezető hangsúlyozta a gyár kiemelkedő munkaerővonzó képességét a régióban, rámutatva, hogy közel 187 településről érkeznek dolgozók a gyárba. Az automatizált gyártósorokkal felszerelt, világviszonylatban is egyedülálló technológiát alkalmazó gyáregységekkel a fejlesztés nem áll meg, az építkezés folytatódik - tette hozzá.

A világ 77 országában jelen lévő Nestlé a termékei 90 százalékát a külpiacokon értékesíti, így a magyar exportteljesítmény is tovább fog nőni.

A Nestlé Hungária Kft. 2021 és 2023 között közel 390 millió forintos képzési programot valósított meg, amit a magyar kormány 193 millió forinttal támogatott, és amelynek köszönhetően a magyar gazdaság ismét eggyel feljebb tud lépni a technológiai színvonal tekintetében – jelentette ki külgazdasági és külügyminiszterünk. Hozzátette: a Nestlé fejlesztése is hozzájárul ahhoz, hogy idén is megdőljön a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordja Magyarországon.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a gyár számára az áramot megújuló forrásokból biztosítják, ez hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a jövőben is azon húsz állam között lehessen, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják növelni a bruttó hazai terméküket (GDP). A miniszter szerint óriási jelentősége van annak, hogy egy-egy ország milyen élelmiszeripari kapacitásokkal rendelkezik, el tudja-e látni magát. Éppen ezért a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart stratégiai ágazatként kell kezelni, a kormány döntései ezt a hozzáállás tükrözik.

Ennek kapcsán kiemelte, hogy az élelmiszeripar 145 ezer embernek ad munkát, és lényeges cél, hogy az ágazatban minél nagyobb arányt képezzenek a hazai alapanyagok és eszközök. Hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar kifejezetten innovatív és az utóbbi időben nemzetközi szinten is versenyképessé vált szektor, amit jól mutat a tény, hogy az érintett vállalkozások még a legkeményebb válságévekben is kapacitásbővítésekről döntöttek elbocsátások helyett, és még a koronavírus-járvány alatt sem kellett ellátási zavarokkal szembesülni.

Szijjártó Péter elmondta: 2020-ban a magyar élelmiszeripar termelési értéke 3.800 milliárd forint volt, tavaly pedig 6.500 milliárd, ami hatalmas növekedést jelent. Ráadásul az idei év első hét hónapjában is nyolc százalékos bővülést jegyeztek fel, így már addigra meghaladta a teljesítmény a 3.700 milliárd forintot, ami jó esélyt ad arra, hogy idén is csúcs születhessen. Ez természetesen nem lenne lehetséges akkor, ha a legnagyobb magyar élelmiszeripari vállalatok nem hajtanának végre folyamatosan nagymértékű kapacitásnövelő és technológiafejlesztő beruházásokat - szögezte le, hozzátéve, hogy a kormány 2014 óta hetven élelmiszeripari nagyberuházást támogatott.

Miniszterünk üdvözölte, hogy az utóbbi hetekben ez már a negyedik svájci vállalati beruházás, amelyet bejelentettek, és ez nagyban hozzájárul a beruházások és az export rekordjának újbóli megdöntéséhez. Ennek kapcsán arra is kitért, hogy ma a svájci vállalatok alkotják a 11. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, csaknem ezer cég nagyjából 31 ezer embernek ad munkát. A kétoldalú kereskedelem értéke pedig tavaly jelentős bővülés után meghaladta a rekordnak számító kétmilliárd eurót, és idén újabb 10 százalékos növekedést regisztráltak.


Hotel HunorSGS 04.28.Silk Group 04.16.Szuro Trade 04.15.Csepel 04.16.Faber és Társa 04.16.Best Gáz 04.16.Tolcsva Bor 04.16.AgriDron 04.16.Traktorbolt 04.16.Heizer 04.16.Fermy 2000 04.16.Gemenc Bau 04.16.Pásztor és Társai 04.16.Németh Csomagolás 03.31.Meta Vasipari 04.16.Hód Fürdő 04.16.
PRINT LAPOK