Élelmiszer
Aki tojást fogyaszt, a bolygónkat védi
2024. October 23.
A tojás egyenlő a mosollyal és a jókedvvel, a szépség remekműve. A tojás a legtökéletesebb dolog az univerzumban és az állati fehérjeforrások közül a legkisebb környezeti terheléssel állítható elő – erre hívta fel a figyelmet a Tojás Világnapján Dr. Sütő Zoltán, a MATE professzor emeritusa, a Tojásszövetség elnöke.

A tojás egy csodálatos dolog, hiszen a tojásban minden táplálóanyag optimális arányban rendelkezésre áll a magzati fejlődéshez, hogy abból 21 nap múlva csipogó kiscsibe legyen. Tehát tökéletes, mert minden benne van, ami az élethez kell, és semmi nincs benne, ami felesleges – hangsúlyozta a világnap kapcsán Dr. Sütő Zoltán.

„A tojás természetes, nincs benne semmi hozzáadott anyag, nem ultrafeldolgozott, az állati fehérjeforrások közül pedig legkisebb környezeti terheléssel állítható elő. Így kijelenthető, hogy a tojást fogyasztók nagyon sokat tesznek a bolygónk védelméért. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy minél több ismeretet juttassunk el a társadalom számára, ösztönözve ezzel a tojásfogyasztást.”

A tojás önmagában is tökéletes élelmiszernek tekinthető, hiszen gazdag fehérjében és vitaminokban. Aminosav-összetételének köszönhetően a tojásban lévő fehérje biológiai értéke kiváló. Emellett azonban bizonyos értékes táplálóanyagokat természetes módon, célzott takarmányozással meg lehet növelni, így funkcionális, vagyis egészségvédő, egészségmegőrző élelmiszert állíthatunk elő – hangsúlyozza Dr. Halas Veronika, a MATE egyetemi tanára. „A tojás zsírsavösszetételét tekintve nagyon kedvező, amit tovább javíthatunk, ha növeljük a takarmánnyal felvett többszörösen telítetlen zsírsavak arányát. Ezek közül kerülnek ki az úgynevezett esszenciális zsírsavak, főként az omega-3 zsírsavak, melyek kedvező élettani hatásúak, csökkentik a szív és érrendszeri betegségek kockázatát, gyulladáscsökkentő tulajdonságúak és segítik az agyi funkciókat, különösen a kisgyermekek értelmi fejlődésében játszanak nagy szerepet. A tojásban lévő zsírban oldódó vitaminok, A-, E- és D-vitamin mennyiségét is emelni tudjuk a tyúkok nagyobb vitaminellátásával. Ugyancsak növelhető a tojás lutein tartalma, mely a látási folyamatokban játszik szerepet."

A szakemberek azt is kiemelik: a tojás héjas formában jut el a fogyasztóhoz, így a legtökéletesebb, legkörnyezetkímélőbb „csomagolást” kapják. A tojáshéj pedig olyan anyagokból épül fel, amelyek élettanilag igen fontos szerepet töltenek be a szervezetben, ezért ne dobjuk ki, hanem kellő tisztítás után sokoldalúan hasznosíthatjuk a kertben és a konyhában.

Címlapfotó: MATE

KK Grain 05.21.Partner Doors 05.21.Samu Gazdabolt Kft. 05.21Mizse Plast 05.21.Autent Solution 05.21.Innováció és Projekt Kft. 05.21.Nektárplast 05.21.Dosan 05.21.Modinvest 05.21.Elektro Nobilis 05.21.De-Ba 05.21.MEVA-HU 05.21.Cad-Server 05.21.GB Trade 05.21.Németh Csomagolástechnika 05.21.Otis Bt. 05.21.Zambelli Colorferr Kft. 05.21.Contireg 05.21.Gomép 05.21.Gemenc Bau 05.21.Ambrus Acél 05.21.Pólus 2001 05.21Szalkai Légtechnika 05.21Mapei 06.02.Faber és Társai 05.21.Agroforte Grain 05.21.Polgári Bank 05.21.
PRINT LAPOK