A népszerű „Pici” ezúttal sem tagadta meg önmagát, most is készséggel vállalkozott az interjúra. Kováts Dénes kérdezte. Szó esett Hölgyválaszról, sikerről, elismerésről, lemezről és nyári kikapcsolódásról is.
A Hölgyválasz próbafolyamatának elején úgy fogalmaztál: „Olyan zenei és táncos világ költözik a színpadra, ami szokatlan a színpadon: a társastánc… Nagyon kemény meló, szinte a nézők szájában táncolok majd, tehát tökéletesnek kell lennie. Még küzdök a gátlásaimmal, a felkészülési idővel, de megoldom.” Felteszem, megoldottad.
Végülis, hála Istennek, megoldottam. De ehhez kellett sok gyakorlás, és persze egy remek koreográfus, Molnár Andrea, aki sokat segített. Visszajöttek azok a csodálatos emlékek – hú, már 20 éve lesz ősszel, noha úgy érzem, mintha 5-6 lett volna – amikor Keleti Andreával megnyertük a Szombat esti láz második évadát. Nagyon fárasztó, de mámoros utazás volt ebben a világban, a végeláthatatlan és lehetetlen (vasárnapi, ebéd utáni és színházi előadás utáni és más borzalmas) időpontokban tartott próbáink ellenére.
Ami a Hölgyválaszt illeti, más színdarabokban nem lehet megnézni a társastánc világát, noha mi nyilván megtapasztaltuk, mennyire jól működik. Persze nemcsak a tánc része, hanem az előadás egésze. Sokak emlékében él az amerikai film – én mondjuk annak idején nem láttam – Richard Gere, Jennifer Lopez, Susan Sarandon és Stanley Tucci főszereplésével. Persze megnéztem mielőtt próbálni kezdtük, s megmondom őszintén, nem voltam elájulva tőle. Szerintem a Szente Vajk által színpadra állított mű sokkal jobb, mert amellett, hogy táncolnivaló van benne, sokkal viccesebb, mindemellett nagy adag gondolatiságot, mélységet is hordoz. Most már kb. száz-százötven közötti előadáson vagyunk túl, nagyon népszerű a közönség körében, és önmagában az is klassz, hogy akadnak olyan pillanatok, amikor 17-en vagyunk a Játékszín kicsi kis színpadán. Az pedig már önmagában truváj, hogy nem ütközünk össze.
A Hölgyválaszban
Szerinted mi a siker titka?
Ha ezt én, illetve a szakma tudná, akkor mindenki a recept szerint dolgozna és soha nem lennének kudarcok vagy melléfogások. Szerintem minden kornak másfajta sikerei vannak. A színházi világ aranykorának tartom mondjuk a ’70-es ’80-as éveket, akkor azért szerintem több dráma fért el az emberek ízlésében és kulturális vágyakozásában, mint napjainkban. Ma inkább azt szokták mondani: jaj, annyira nehéz és kegyetlen az életünk, hogy szükség van egy kis szórakozásra, úgyhogy kacagjunk. Ez önmagában persze nem baj, noha a vígjátéki színjátszásnak is akadnak olyan oldalai, szegmensei, amelyek számomra nem annyira vonzóak. Jobban szeretem a kicsit áthallásos, helyzetkomikumra épülő, de azért intellektuálisan is fogyasztható előadásokat. Persze a szórakozás nemcsak kacagást jelent, a Játékszínben például jelen vannak olyan, más műfajú előadások is, mint a Lány a vonaton, a Da Vinci kód, A vád tanúja vagy az Életrevalók.
A néző azt hiszi, hiheti, hogy vígjátékot könnyű játszani. Nyíregyházi kollegáidtól azonban azt hallom, ez nem így van. Szerinted?
Sokkal nehezebb ez a műfaj. Szükséges hozzá remek ritmusérzék és más készség, képesség, de nem akarok okoskodni. A legfontosabb, hogy kell egy jó darab és egy olyan csapat, amelyik tálalni tudja. A másik oldalról pedig: akármilyen vígjátékot vesznek elő, egy gyatra gárda el tudja rontani. Úgyhogy szerintem ez soktényezős játék. Tehát a siker titkát nem tudjuk megfejteni, de jobb is, mert akkor unalmas lenne az életünk. Törekedni lehet rá, de megfejteni nem hiszem, hogy sikerül.
Nyíregyházán és a VIDOR fesztiválon visszatérő vendég vagy. Vonz-e valami, illetve mi a vonzó számodra ebben a városban?
Sajnos túl gyakran nem fordulok meg ott, pedig jó lenne kicsit szétnézni, beülni egy-két előadásra. Felejthetetlen élmény, hogy öt évvel ezelőtt a Nagyvárosi fényekkel csúcsot állítottunk be, hat fesztiváldíjat kaptunk, tavaly pedig én vehettem át a legjobb férfi epizódalakításért járó Brighella-díjat a Rém rendes vendégbeli alakításomért. Nagyon jól esett és nagyon emlékezetes ez számomra. Ugyanakkor eszembe jut, hogy a VIDOR előtt, tavaly augusztus elején volt egy fellépésem a Szindbád szabadtéri színpadán Slágerparádé - zenés kalandozás Csonka Andrással címmel. Remek, s nagyon aranyos volt a közönség!
Visszatérve az időtényezőre: tényleg jó lenne úgy elmenni Nyíregyházára, hogy egy-két előadást megnézzek. (Igaz ez persze más helyszínekre is.) De bevallom őszintén, ha van egy szabad estém, többnyire akkor sem megyek színházba, inkább kicsit elvagyok magamban.
Azért tudok egy-két dolgot a kollégákról, olykor olvasok arról, mi történik a nyíregyházi színházban. Az igazgató, Kirják Róbert nagyon kedves, amikor találkozunk, jókat tudunk dumálni. Azt gondolom, sikeresen működik ott a dolog, olyan darabokat játszanak, amelyeket szeret a közönség. Azt hiszem, nálatok nincsenek olyan gondok, hogy kevés a néző.
A Brighella-díj
Valóban nincs, lassan már az a baj, hogy a több mint száz százalékos teltházak miatt – olyan sok a bérletes – bizonyos előadásokra nem lehet jegyhez jutni, még pótszékre sem.
Ezt azért nem minden vidéki színház mondhatja el, maradjunk ennyiben.
Említetted a Brighella-díjat. Az idén megkaptad a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári fokozata kitüntetést. Ez, úgy gondolom, nagy szó. Mennyire érintenek meg, illetve fontosak-e számodra az elismerések?
Nyilvánvalóan fontos. Azért tegyük hozzá, hogy ez nem szakmai díj, tehát nem az én szakmámnak a díja, onnan még semmilyen állami díjat nem kaptam, de ez most nem azt jelenti, hogy nyavalygok ezért. Igazából ez a díj egy állomás. Emellett nyilván úgy gondolok rá, hogy valaki a szakmámból (tudomásom szerint Szente Vajk) felterjesztett, ebből a szempontból ez nagyon jóleső érzés. Örömön fokozódott, mert három kolléganőm is megkapta: Auksz Éva, Náray Erika és Peller Anna. Mindegyikükhöz van közöm, barátilag is, Erikával együtt jártunk a főiskolára. Ezért is szerettem volna, ha együtt ünnepeljük olyan szempontból, hogy közösen adunk róla hírt. Mert azt hiszem, bár nem szakmai díj, de mindannyiunknak van karrierje, életútja, tehát talán megállhatunk pár percre és ünnepelhetjük.
Együtt a négy „érdemkeresztes”
Lehet, hogy nem jól érint a kérdés, de múltkor is beszéltünk arról, hogy készülne az új lemezed. Ha jól tudom, még nem jelent meg…
Még nem készült el, az egyik támogató vacillál. Azonban őszre mindenképpen meg kell jelennie. Igazából én adom ki, a felvételek elkészültek, most Rakonczai Viktor a maszterezést végzi. A borító terve is kész, tehát tulajdonképpen már csak a nyomás van hátra. A megjelenést követően valamilyen módon személyesebbé szeretném tenni, jó volna az ország több pontján is koncerttel egybekötve, akár dedikálva átadni a közönségnek, nem csak amolyan feladom borítékban módon elküldeni. Majd meglátjuk, technikailag miként fog kinézni. Az lesz a címe: ÖTÖS. Így betűvel leírva. Ez az ötödik lemezem. Megvallom, sosem gondoltam, hogy lesz öt lemezem. Egyet szerettem volna, az volt az álmom, aztán olyan siker lett az első (hála Istennek!), hogy folytatódott. A másik oka pedig, amire az én generációm gondol amikor az ötös számot hallja, az az iskolai érdemjegy, ami annakidején kellemes érzés volt, szebbé tette a napunkat. Úgyhogy szeretném, ha a közönség esetleg ötöst adna nekem a lemezre, ez a vágyam. Tehát így áll össze az ÖTÖS cím.
Felteszem, idén nyáron is van bőven feladatod. Azért eljutsz egy kicsit pihenni a Balatonra vagy máshová?
Ez most egy furcsa nyár lesz, mert a Wicked című musicalt mutatja be a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Erkel Színház, ebben játszom én is egy kis szerepet. Ezúttal bevállaltam. De ez sajnos arról is szól, hogy a családommal legfeljebb 2-3 napot találkozhatok augusztus elején, mert a szokott balatoni egy hetünk idején leszek a szegedi fellépések. Az unokaöcsémék Londonból jönnek haza, velük ezúttal nem tudok találkozni. Ez azért kellemetlen nekem, mert megfogadtam – és most kicsit ennek ellene tettem –, hogy soha nem írhatja felül semmi azt a hetet, amikor együtt tudok lenni a családdal. A nővéremék Szegeden élnek, az unokaöcsémék Londonban – a karácsonyi egy napot leszámítva tehát ilyenkor tudok fizikailag együtt lenni velük. De megfogadtam, jövőre semmi nem állhat a rokoni együttlét útjába. Akármilyen feladat lenne, én egy hónapot ki fogok venni, nem érdekel más semmi. Már nem abban a korban vagyok, hogy ráérnék csak dolgozni, fogy az időm… A döntés előtt megkérdeztem a nővéremet – mert nem akartam, hogy rossz érzés legyen bennük – mit tegyek, ő azt mondta, vállaljam el a Wicked-et. A nyaralás így annyi lesz, hogy július elején, amikor éppen nem lesz próba, mert A 3 testőrrel lépnek fel Szegeden az Erkelesek, akkor megyek hajóútra egy hétre. Tudod, ezeket nagyon szeretem.
Fotók: Csonka András archívumából
