Köztér
Döntöttek Bukarestben
2024. October 28.
Románia a tojást és a baromfihúst is felveszi azon élelmiszeripari termékek listájára, amelyeket csak importengedélyekkel lehet bevinni az országba Ukrajnából.

A kormányülés után tartott sajtóértekezleten Florin Barbu mezőgazdasági miniszter úgy fogalmazott: „a romániai termelők újabb problémáját oldották meg", ezúttal a baromfiágazatban. A termelők ugyanis jogosan kifogásolták, hogy a román piacot ellepte az Ukrajnából származó tojás és baromfihús, amelyet dömpingáron, az ő termelési költségeiknél jóval olcsóbban értékesítenek - tette hozzá a miniszter.

Romániában a termelőknek olyan európai uniós szabályokat kell betartaniuk, amelyek miatt a termelés költsége 30 százalékkal magasabb, mint az ukrajnai termelőknek, akiknek nem kell ugyanolyan szigorú feltételeknek megfelelniük. Ezért Bukarest - az ágazat képviselőivel egyeztetve - ugyanazt a módszert alkalmazza, amit a gabona-, liszt- és cukorimport esetében is sikeresen alkalmazott a román termelők védelmében.

„Nem a tiltásról, hanem az engedélyezésről döntöttünk. Azokban az időszakokban, amikor az élelmiszeriparnak szüksége van ezekre a termékekre, amikor Románia nem tudja 100 százalékban fedezni a hazai igényeket, akkor importengedély alapján be lehet majd hozni ezeket a termékeket" - szögezte le Barbu.

Románia tavaly októberben egyrészt engedélyhez kötötte, másrészt csak a hazai gazdálkodóknak és feldolgozóknak tette lehetővé a gabona és más mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából és Moldovából. A korlátozás eddig az Ukrajnából vagy Moldovából származó búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érintette: ezek behozatalára olyan, Romániában bejegyzett vállalkozások igényelhetnek importengedélyt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumtól (MADR), amelyek étolajgyártással, malomipari termékek előállításával, állattenyésztéssel vagy takarmánykészítéssel foglalkoznak.


AKM Metal 03.20.IsterraDe-Ba 03.10.Cad-Server 03.10.Mizse PlastDPMG 03.10.Med-PlastBioFer 03.31.Nektárplast 03.20.IlinoxSGS 03.20.Szalkai Légtechnika 03.20.Memtech Kft. 03.20..Hungaro System'sAgroforte Grain 03.10.Ambrus Acél 03.10.Gege Hungary 03.20.DS Optim 03.20.Németh Csomagolás 03.31.GB Trade 03.10.KK Grain Kft.Samu Gazdabolt 03.20.Gomép 03.10.K2 - Kántor Krisztián 03.20.Zambelli Colorferr 03.20.Modinvest Kft. 03.10.Adalex Team 03.10.Hotel Hunor
PRINT LAPOK