A hírekből emlékezhetünk rá, hogy évről évre történnek olyan tűzesetek, amelyek lekaszált területeken vagy bálázás közben keletkeznek, és súlyos károkat okoznak. Pedig kis odafigyeléssel sok minden megelőzhető lenne. A széna betakarítása az időjárás függvényében már május végén, június elején elkezdődhet. Minél szárazabb a növényzet, annál jobb a takarmány értéke – de ezzel párhuzamosan nő a tűzveszély is. A kiszáradt fű ugyanis már egy parázsló gépelem vagy napsugár által felforrósított fém alkatrész hatására is lángra kaphat.
A tűz megelőzésének egyik alapfeltétele a gépek hibátlan állapota. Kaszálás és bálázás során ugyanis a munkagépek – traktorok, kaszálók, bálázók – intenzív használatnak vannak kitéve, ezért a túlmelegedés, az olaj- vagy zsírlerakódás, valamint az elhasználódott csapágyak komoly tűzforrások lehetnek. Rendszeres karbantartás, alapos tisztítás – és egy kéznél tartott porral oltó segíthet megelőzni a bajt, és akár a nagyon nagy bajt.
A szezon egyik – szó szerint – legforróbb pontja a bálázás, hiszen a gépből kipattanó szikra pillanatok alatt továbbterjedhet a bálákra, a száraz tarlóra, de akár a közeli bozótosra vagy erdősávra is Éppen ezért fontos ellenőrizni a bálázás előtt a berendezéseket, utána pedig rendszeresen ellenőrizni kell a bálák állapotát is.
A belső izzás alattomos veszélyt jelent. A még nedvesen betárolt széna belsejében hő képződik, amely akár belső öngyulladást is okozhat. A hő lassan, de biztosan emelkedik, aztán felcsaphat a tűz, gyakran már a tároló épületében. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nemcsak a betakarítás, hanem a szárítás és a tárolás is kiemelt figyelmet érdemel.
Egyetlen el nem fojtott parázs vagy egy hirtelen fellobbanó bála lángba tudja borítani a terményt, az épületeket, ezáltal akár a gazdaság teljes működését és emberi életeket is veszélyeztetve. A legjobb védekezés a megelőzés: kellő előrelátással, körültekintéssel sok százezres, sőt milliós veszteségeket és értékes erőforrásokat igénylő tűzoltási munkákat lehet elkerülni.
De ha mégis megtörténik a baj, ne habozzon, amint füstöt vagy tüzet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot, és kérje a tűzoltók segítségét! A gyors beavatkozás ugyanis életet és értékeket menthet.