Pályázatok
Íme az újabb pályázat
2025. March 31.
Megjelentek a terménytárolók, terménytisztítók és a vetőmagüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívások a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv keretében. Az egyik a kisebb léptékű beruházások megvalósítását, a másik komplex fejlesztésekét teszi lehetővé.

A kiírások alapján európai uniós társfinanszírozással összesen 50 milliárd forint értékű forrásra nyújthatók majd be a támogatási kérelmek 2025. április 30-tól, illetve május 28-tól. Az egyik felhívás a kisebb léptékű beruházások megvalósítását szolgálja 15 milliárd forintos keretösszeggel, az elérhető támogatás mértéke támogatási kérelmenként legfeljebb 200 millió forint lehet. A másik felhívás komplex fejlesztések megvalósulását teszi lehetővé, a rendelkezésre álló forrás 35 milliárd forint, az elnyerhető támogatás mértéke pedig legalább 200 millió, de legfeljebb egymilliárd forint lehet.

A támogatható tevékenységek köre kiterjed a terménytisztítók és -szárítók, vetőmagüzemek létesítésére; korszerűsítésére, továbbá a kapcsolódó eszközök, technológiák létesítésére, beszerzésére és technológiai felújítására.

A kedvezményezettek a meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők vagy állami elismeréssel rendelkező termelői csoportok, termelő- és szociális szövetkezetek lehetnek.

A támogatási intenzitás mértéke alapesetben 50 százalék, de a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása esetén 70 százalék. Az 50 százalékos mérték bizonyos feltételek mellett növelhető, fiatal gazdák és gazdaságátadás esetén 15 százalékkal, ökológiai gazdálkodás és kollektív beruházás megvalósulása esetében pedig 10 százalékkal.

A fejlesztések megvalósítására mindkét felhívásnál 24 hónap áll a gazdálkodók rendelkezésére.

A gazdálkodók számára ugyancsak kedvező feltétel, hogy mindkét pályázatban igényelhető előleg is, a megítélt támogatási összeg 25 százalékáig, ami szintén komoly segítséget jelenthet a megvalósításban. Sőt, ha a kivitelezéshez a gazdálkodók igénybe vesznek beruházási hitelt, akkor kamattámogatás is igényelhető lesz.

Ezzel a felhívással akár több száz agrárvállalkozás valósíthatja meg meglévő rendszereinek korszerűsítését vagy új rendszerek telepítését.

A felhívásokkal kapcsolatos dokumentumok, tájékoztatók az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a kap.gov.hu-n érhetőek el.


Csom 2001 03.23.Ódor 03.20.Hevesgép 03.23.Alföld Forest 03.23.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.KK Grain 03.20.Er-Vo 03.20.Polimozaik 03.23.Vasiépker 03.23.Kobell Ker 03.20.Kor3000 03.20.Nektárplast 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Agroforte Grain 03.20.Modinvest 03.20.Cad-Server 03.20.Agrotex 03.20.Kapos Ternero 03.23.Blue Seed 03.20.Vertical Empire Kft. 04.22.Mizse-Plast 03.20.NAK vetésinapSebők és Társa Kft. 04.22.Termika Épületgépészet 04.22.Axis Bentonit 03.23.Átrium Aqua 03.20.Hotel Hunor 03.20.LTZS 04.22.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Vantrix 03.20.Isterra 03.20.
PRINT LAPOK