Köztér
Javult a természeti környezetünk
2023. December 23.
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) jelenleg záruló ciklusában a természetvédelem eredményesen szerepelt, hiszen több mint 39 milliárd forint keretösszeggel, 101 projekttel, 180 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a „Földtani örökségünk védelme és bemutatása a Bakony-Balaton Geoparkban” című projekt zárórendezvényén, Úrkúton fogalmazott így, aki beszédében kiemelte, ezen KEHOP ciklus forrásfelhasználása 107,5%-os volt, illetve a közvetlen állapotjavító beruházások a kitűzött célterület majdnem dupláján valósultak meg. A projekt célja főként a természetre gyakorolt külső behatások rekonstrukciója, azaz élőhely-helyreállítás volt. A projektmegvalósítás kétharmada tehát erre irányult, ennek kétharmada pedig vizes élőhelyeket érintett.

Hazánk területének nagy része természetközeli állapotban maradt fenn, több mint 21%-a, azaz kétmillió hektár Natura 2000 terület, több mint 9%-a, mintegy 850 ezer hektár pedig országos jelentőségű védett természeti terület. Ez Európa országaihoz viszonyítva jó arány, azonban feldarabolódott, mozaikos szerkezetű, ezért állandó beavatkozást igényel.

Ezen felül a kezelési infrastruktúra fejlesztés is hangsúlyosan jelent meg ebben a ciklusban, amely az állattartási feltételek javításában nyilvánult meg. A tíz hazai nemzeti park vagyonkezelésében 330 ezer hektár terület áll, amelyek nagy részén a gyepterületek találhatók. Ezeket 14 ezer őshonos állat segítségével tartják karban a nemzeti parkok munkatársai. A Balaton-felvidéki Nemzeti park területén található hazánk egyik legnagyobb bivalycsordája, az utolsó magyar genetikájú gulyát a nemzeti park jogelődje vásárolta fel és mentette meg a vágóhídtól.

A bemutatási tevékenység is kiemelt szerepet játszott ebben a projekt megvalósítási időszakban, kiszolgálva a fokozódó társadalmi érdeklődést a természeti értékek iránt. Ezen a területen a legjelentősebb tényezők a nemzeti park igazgatóságok, hiszen a 700 hazai ökoturisztikai létesítmény felét üzemeltetik. Éves szinten 1,6 millió látogatót regisztrálnak a nemzeti parkok, amelynek egyharmada, több mint 500 ezer fő a barlangi helyszíneket keresi fel, így elmondható, hogy az élettelen természeti értékek és a barlangok iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés.

Az élettelen természeti értékek, a hazánkban nyilvántartott 4.000 barlang, valamint földtani szelvények, kaptárkövek, földvárak védelmén hét nemzeti park igazgatóság dolgozik. Magyarország kettő UNESCO által elismert Globális Geoparkkal rendelkezik, ebből az egyik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található.

Fotó: Vermes Tibor/AM

Zambelli Colorferr 07.29.SZTE 07.17.Farmer ExpoSGS 07.29.Térváz 07.29.Albert Garden 07.31.Gordius 91 07.31.Led N More 07.31.Pintér István - Baráti Keltető 07.29.Bos Plus Kft. 07.29.Agrotex 07.29.Orsó 95 Kft.  07.29.Agroforte Grain 07.29.Charolais Kft. 07.29.Sokon 07.31.Arasz Infromatika 07.31.Flexinsheet 07.31.Vertical Empire 07.29.Isterra 07.29.Inomix 07.31.Hotel Hunor 07.31.Otis Bt. 07.29.KK Grain 07.29.Éptárker 07.31.Taurus Techno 07.29.Ilinox Kft. 07.29.Nektárplast 07.29.
PRINT LAPOK