Élelmiszer
KAP támogatások és lehetőségek
2024. April 15.
A magyar élelmiszeripar helyzetéről, jövőjéről és piaci lehetőségeiről tartott kerekasztal beszélgetésen a KAP támogatásokról tájékoztatták a résztvevőket az első FoodTech Show élelmiszeripari és technológiai kiállításon, Budapesten.

Dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár elmondta: a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szerint két pályázati felhívás várható, hasonlóan a Vidékfejlesztési Program keretében 2021-ben megjelent élelmiszeripari felhívásokhoz. A kisebb fejlesztéseket támogató felhívás esetén maximum 200 millió forint támogatás igényelhető mintegy 50 milliárd forintos keretig, a komplex felhívás esetén pedig minimum 200 millió forint, maximum pedig 5 milliárd forint az igényelhető támogatási összeg, 150 milliárd forintos keretig. A felhívásokra támogatási kérelmet nyújthatnak be mezőgazdasági termékek értéknövelését, technológiai fejlesztést továbbá a kapcsolódó zöld beruházást megvalósító vállalkozások. Jelenleg a pályázati felhívások társadalmi egyeztetése zajlik, már bárki megismerheti a tervezeteket ITT. 

Dr. Felkai Beáta Olga élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár  közölte: az elmúlt időszakban az élelmiszeripari és feldolgozóipari ágazat teljesítményét több fő tényező befolyásolta: először is a koronavírus-járvány hatása volt érezhető, amely megzavarta a termelést és a keresletet, majd pedig a háború, ami további bizonytalanságot és kihívásokat hozott magával. Befolyásoló volt az energiakitettség és az árszínvonal változás is. Szerinte az új pályázati lehetőségek jelentős fejlődést hoznak az ipari feldolgozás terén. Az élelmiszeripar akkor tud sikeres lenni, ha sajátosságait és egyéni helyzetét figyelembe véve dedikált forrásokkal rendelkezik, erre pedig most megvan a lehetőség. Az előző felhívásoknál, 2021-ben már külön felhívásokat indítottak kis és komplex beruházásokhoz, minden vállalati méretnek és minden tevékenységhez. A mostani pályázati rendszerben is sikerült megőrizni a kedvező feltételeket, és a 2021-es tapasztalatok alapján további „finomhangolások” történtek az ágazat hatékonyságának fokozása érdekében. Ennek köszönhetően a pályázati rendszer rugalmasabbá vált, és lehetőséget ad a vállalkozásoknak a szélesebb körű fejlődésre és versenyképességük növelésére.

Fotó: Vermes Tibor/AM

Aqua Nivo Kft. 12.16.Brossilo 12.16.Med-Plast 12.15.WSW Proding 12.15.Start 2003 12.15.Pentea Mechanika 12.15.KK Grain 12.15.SGS 12.15.Blessed Hand 12.16Cad-Server 12.15.Eger Magyarosi Solar 12.15.Agrinov 12.15.Samu Gazdabolt 12.15.DPMG Zrt. 12.15.Modinvest 12.15.Agrotex 12.15.Bakonybúvár 12.15.Denise és Sandy 12.16.Pet Expressz 12.16.Ilinox 12.15.Agroforte Grain 12.15.Szi-Ko Épgép 12.16.Nektárplast 12.15.Pólus 2001 Kft. 12.15.MicroMax 12.15.ETD 12.15.GB Trade 12.15.Blue Seed 12.15.Mgenerál 12.15.
PRINT LAPOK