Pályázatok
Milliárdok a tanyafejlesztésre
2026. April 13.
Az agrártárca a tavalyi évben, az új agrártámogatási ciklusban is meghirdette a tanyák infrastrukturális fejlesztésére szolgáló 15 milliárd forint keretösszegű felhívást. Az elbírálás megkezdődött, első körben 99 pályázó részesül összesen közel egymilliárd forint értékű támogatásban.

Időközben döntés született ennek a pályázati lehetőségnek a meghosszabbításáról is, így az eredetileg április 1-ig tervezett benyújtási határidő módosul, szeptember 3-tól ismét lehetőség nyílik a támogatási kérelmek benyújtására!

Így azok a tanyasi lakosok is élhetnek a fejlesztési lehetőséggel, akik eddig nem pályáztak. A tanyafejlesztési program már közel másfél évtizede szerepel a szaktárca támogatási intézkedései között. 

Kezdetben teljes mértékben nemzeti forrásból, majd uniós agrártámogatási keretek között, először a Vidékfejlesztési Programmal, most pedig a jelenlegi Közös Agrárpolitika Stratégia által támogatja a tanyák infrastrukturális megújítását és gazdálkodásuk fejlesztését. A korábbi támogatási ciklus során több mint négyezer tanya alapinfrastruktúrájának kiépítése valósult meg, összesen több mint 16 milliárd forint értékben.

A mostani felhívásban a támogatható tevékenységek között szerepel az ivóvízellátás, a megbízható villamosenergia-ellátás, és a hatékony egyedi szennyvízkezelés kialakítása, akár 25 millió forint támogatási összegig. Az intézkedés ezzel a vidéki térségek lakosságmegtartó képességének erősítéséhez is hozzájárul. A támogatott kérelmek köre a következő hetekben tovább bővül, mivel azok feldolgozása és a döntéshozatal is folyamatos.

Címlapfotó: AM

Samu Gazdabolt 09.23.Gumiflex Kft. 09.23Otis Bt. 09.23.Zolvik 10.14.Olajütő 09.23.Ódor Kft. 09.23.Vertical Empire 09.23.Cad-Server Kft. 09.23.Agroforte Grain 09.23.Inomix 09.23.Agro Cserkesz 09.28.Isterra 09.23.KK Grain 09.23.Porsztatik 09.23.Paprika Molnár Kft. 09.23.Debreceni Mechanikai Művek 09.23.Orsó 95 Kft.  09.23.MEVA-HU 09.23Aqua Öntözéstechnik 09.23.Magnet Construction 09.23.Extended Warranty Service 09.24.Nektárplast 09.23.Stell Manufacturing 09.23.Agrotex 09.23.Taurus Techno 09.23.Zambelli Colorferr 09.23.
PRINT LAPOK