Gyorsan szögezzük le: nem Pierce Brosnan a beszélgetőtársam (bár az is jó lenne!), hanem Kautzky Armand, Jászai Mari-díjas és Érdemes Művész, aki számtalanszor „kölcsönözte” hangját az Írországban született színművésznek, a James Bondok egyik leghíresebbjének. Kováts Dénes interjúja.
A szinkronizálás az egyik jelentős eleme az Ön pályájának, minden bizonnyal jellegzetes hangszínének is köszönhetően. Szereti?
Mindig nagyon szerettem. Ez is színészi feladat, noha teljesen más, mint színpadon vagy filmben szerepelni. Itt alkalmazkodni kell egy már felvett, meglévő anyaghoz. Ha jó színésznek adom a hangomat, akkor kifejezetten nagy élvezet azt csinálni, amit ő, s menni utána. De sajnos arra is volt példa, hogy nem jó színészt kellett szinkronizálni, az viszont kínszenvedés.
Kit szinkronizált a legszívesebben?
Pályám elején Tom Cruise volt az állandó partnerem – ha lehet így fogalmazni. Nagyszerű filmek kötődnek ezáltal az ő arcához és az én hangomhoz, a Top Guntól a Becsületbeli ügyön keresztül a Koktélig. A jelentős szinkronszerepek közé sorolom Ralph Finnest, a hétszeres Oscar-díjas filmben, az Angol betegben is én kölcsönözhettem neki a hangomat. Az utóbbi években Pierce Brosnanhoz köt sok munkám, nagy öröm, hogy különböző műfajokban, a Bondtól a Mamma Miáig szinkronizálhatom, most például egy filmsorozatban. Őt szinkronizálni mindig nagy öröm, mert nagyszerű színész.
Éppen egy forgatás után beszélgetünk. Mi ez a munka?
A Duna Televíziónak készítünk egy sorozatot, az Örökölt tárgyak címet viseli. Régi tárgyakat viszek el a megfelelő helyre vagy felújíttatni, vagy eladni, vagy felbecsültetni. Ennek az utolsó epizódját forgattuk éppen.
Játék-, vagy dokumentumfilm?
Ez inkább dokumentumfilm jellegű, néhány perces sorozat.
Gyakran kérik fel narrátornak, a Wikipédia szerint Ön volt a Sláger és a Juventus Rádió, valamint a HBO hangja.
Mindig is büszke voltam arra, hogy sokszínűen dolgozom. Tulajdonképpen a szakmának nincs olyan területe, ahol ne tevékenykedtem volna, többek között a „csatorna hang” is jelen volt mindig az életemben. Jelen pillanatban a Moziverzum televíziós csatornának és a Retró Rádiónak vagyok a hangja.
Közeledjünk egy kicsit a Nikola Tesla – Végtelen energia című musical felé, hiszen augusztus harmadikán Nyíregyházán, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon is előadják. Kedveli ezt a műfajt?
A Macskák volt az első, amelyben táncoltam és énekeltem, hatalmas siker volt. Számos más követte a Kabarétól, a József és a színes, szélesvásznú álomkabáton át a My Fair Ladyig. Nem oly régen volt a Mágus című musical bemutatója, ami szintén nagyszabású, fantasztikus zenés mű. Ugyanazzal az alkotógárdával hoztuk létre, mint a Teslát.
Miként került kapcsolatba ezzel a musicallel?
Felkértek és elvállaltam.
Mit gondol, mi teszi Nikola Tesla életét egy musical, egy színpadi show jó alapanyagává?
Tulajdonképpen mindenből lehet zenés darabot csinálni, még a macskák életéből is. Így történt ez Teslával is. Nagyon érdekes sorsról, életpályáról van szó, egy példaértékű ember példaértékű életútjáról. Sajnos indokolatlan keveset tudunk róla. Úgy gondolom, éppen ideje volt kicsit foglalkozni vele, méghozzá ilyen nagyon népszerű formában, mert musicalként talán szélesebb közönséghez juthat el.
Az Ön által megformált alak, George Westinghouse iparmágnás. Mi az ő szerepe Tesla pályáján?
Két ember játszott kiemelkedő szerepet Nikola Tesla életében Amerikában, egy negatív és egy pozitív személy. Az előbbi a nagy vetélytárs, Edison, aki mindent megtett azért, hogy gátolja Tesla munkásságát. A másik George Westinghouse, egy nagyon gazdag, tehetős ember, aki maga is feltaláló, és Tesla mecénása lett, hogy segítse találmányai kifejlesztésében.
Nagy búvárkodást igényel, hogy élethűen tudja az adott szereplő figuráját hozni? Vagy elég a szövegkönyv?
Nem kell élethűvé tenni, mert ez nem dokumentum-játék, a történet pedig nem róla szól, hanem Tesláról. Pont elég az, amit a szerzők – Egressy Zoltán, aki a szövegkönyvet írta, Müller Péter Sziámi, aki a dalszövegeket és a dramaturgiát jegyzi, és Sebestyén Áron a zeneszerző – megalkottak róla, nekem őt kell életre kelteni. Westinghouse szerepének lényege, hogy mindenben támogatja Teslát.
High-tech látványvilág és monumentális színpadkép jellemzi ezt a musicalt. Színészként más ilyen modern körítéssel játszani, mint a szokásos díszletek között?
Igen, más, mert nem megépített díszletben zajlik az előadás, hanem mindent kivetítenek mögénk: ha belépek egy szobába, elég csak egy széket betenni a színpadra, mögöttem-körülöttem ott az egész szoba. Mi ott belülről, a színpadon üres teret érzékelünk, ami lentről, a nézőtérről egy csodálatos operaház belsejének látszik, vagy egy dolgozószoba díszes enteriőrjenek, esetleg laboratóriumnak. Itt az a lényeg – mi úgy hívjuk, filmes technika –, hogy egyik pillanatról a másikra megváltoztatható a háttér, nem kell várni, míg átdíszítik a színpadot, mert ezúttal csupán egy gombnyomással átúszunk egyik helyszínből a másikba. Mindez megkönnyíti a technikai személyzet munkáját, a néző számára pedig nagyon élvezetes.
Mennyire kell másképp figyelnie, koncentrálnia a színésznek? Itt nem tud fizikailag rákönyökölni a szekrényre, elnyúlni az ágyon…
Mivel tudtuk, mire számíthatunk, Radó Denise rendezővel már a próbák alatt kialakítottuk a járásokat és a jeleneteket, innentől kezdve az lenne a furcsa, ha nem így történne. Ez is egy színészi kihívás volt, de szépen megoldottuk.
A közönségre hogyan hat ez a látványvilág?
Szájtátva nézik és élvezik. Általában állótaps és ováció kíséri az előadás végét, így díjazza a látottakat a közönség. Ebben minden benne van: a zene, a történet, a látvány, a színészi játék. Méltán nagyon sikeres produkció.
Pillanatkép a Tesla musicalből (fotó: TBG production)
Kifejezetten populáris hangzású dalok jellemzik a Teslát. Közel áll Önhöz ez a zenei stílus?
Nagyon szeretem a zenés műfajt. Sebestyén Áron zenéje – akár a Mágusról, akár a Tesláról van szó – dallamos, klasszikus, nagyszerű hangszerelésben szól, simogatja az ember lelkét, jó énekelni és jó hallgatni is.
A Covid járvány előtt volt a premier, amit kényszerszünet követett. Mennyire vetette vissza a produkciót, jelentett-e a színészeknek nehezített újrakezdést a folytatás?
Ha hosszabb kihagyás után játszunk újra egy színdarabot, akkor mindig vannak felújító próbák, előfordulnak szerepátvételek, a tánckarban is történik olykor változás. Mivel nem én vagyok a producere ennek az előadásnak, ezzel nem foglalkoztam, nem az én dolgom. Amikor kitűznek egy előadást, akkor én nagy örömmel veszek részt a produkcióban.
Bár a Nikola Tesla – Végtelen energia musical elsősorban szórakoztató show, azért úgy gondolom, üzenetet is hordoz. Mi a fő mondanivalója?
Egy olyan ember áll a középpontban, aki rendkívüli képességekkel rendelkezik, és ő ezt fölismeri magában, ezért hajtja előre a tenni akarás, egészen a világ tetejéig. New York legünnepeltebb feltalálója lesz a szerb faluból származó fiatalemberből, ami azt mutatja, bárki bárhonnan el tud jutni akár a világ tetejére is, ha kreativitás és kellő kitartás jellemzi. Úgy gondolom, ennél szebb üzenet nem kell. Teslával már megtörtént, és ha egyszer megtörtént, akkor bárkivel előfordulhat.
Kautzky Armand miképpen kötődik Nyíregyházához?
Százszor játszottam ott, és nagyon szerettem. A szabadtérin például a Macskáktól kezdve mindenféle zenés darabot. A Mandala Dalszínházzal a megalakulása óta voltak közös munkáink, Dobos Lacival nagyon jó viszonyban és sokat gondolkoztunk, dolgoztunk együtt, kár, hogy már nincs közöttünk. Nagyon szeretem őket, tehetséges társulat.
Marketingesként hogyan érvelne, miért érdemes Nyíregyházán is megnézni a Teslát?
Nem marketingesként, hanem színészként felelek: azt gondolom, mindenkinek látnia kell, rendkívüli látványvilága és kitűnő zenéje miatt. Ez egy olyan történet és olyan zene, amit kár lenne kihagyni. Biztos vagyok benne, hogy utána sokan újra hallgatják majd újra a dalokat, mert egészen kiváló, fülbemászó, nagyszerű. A Nikola Tesla – Végtelen energia egy lélekemelő, felemelő történet, remek színészi alakításokkal, nagyszerű énekhangokkal és táncokkal, amelyeket a volt Experidance táncosai varázsolnak a színpadra. Csak pozitívumokat tudok mondani, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Sokat dolgozik, széles skálájú feladatokat kap. Jut azért ideje nyári pihenésre?
Most készülünk a Teslával Dél-Koreába, tíz előadás játszunk, elég sűrű az élet. A hazajövetel után lesz egy kis nyaralás, aztán megyek Nyíregyházára, Tokajba, sokfelé. Azaz nem unatkozom nyáron sem.
***
A Nikola Tesla – Végtelen energia egy új, világszínvonalú magyar musical show, amely a legendás feltaláló, Nikola Tesla életét és munkásságát állítja színpadra. Az előadás lendületes kétfelvonásos formában, a legkorszerűbb színpadi show-technika alkalmazásával kápráztatja el a nézőket. Lenyűgöző vizuális látványvilágot teremt modern LED-falas vetítésekkel, fény- és hanghatásokkal, így minimális hagyományos díszlet mellett is hitelesen megjeleníti a 19. század végét – a korabeli könyvtártól a nyüzsgő nagyvárosokon át a Niagara-vízesésig. A történet bemutatja Tesla géniuszát, küzdelmeit és találmányait, és rávilágít arra, hogy az ő felfedezései milyen nagy hatással voltak a modern technika fejlődésére. Mivel Tesla életében több szálon kötődött Magyarországhoz (barátok, szerelmek, szakmai élmények révén), a magyar alkotók számára különösen szívügy volt az életét musical formában feldolgozni.