Köztér
Négy pillér az ökogazdálkodásért
2023. April 18.
Az Agrárminisztérium kiemelten fontos kérdésként kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, és ezzel összefüggésben az ökológiai gazdálkodás támogatását. A jövőnk múlik azon, hogy képesek vagyunk-e a természeti erőforrások mennyiségéhez szabni az igényeinket, és megtaláljuk-e megújításuk lehetőségeit.

Erről is beszélt Nagy István agrárminiszter a XXXIII. Biokultúra Tudományos Napon, Budapesten, ahol kifejtette: ennek a jövőképnek a megvalósulása érdekében a következő időszak teendőit négy fő pillér mentén szervezik az Agrárminisztériumban.

Az első pillér alatt szereplő intézkedések célja a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások versenyképességének növelése és piacra jutásának javítása, illetve a nemzetközi versenyben való helytállásuk fokozása.

A minőségi élelmiszer pillér alatt megfogalmazott célok között szerepel az élelmiszer-önellátás biztonságának szavatolása, a minőségi élelmiszer-ellátás biztosítása.

A harmadik a zöld jövő pillér, amelynek célja a klímaváltozáshoz alkalmazkodó és környezetkímélő gazdálkodás megteremtése a természeti erőforrások megőrzése mellett. Végül az úgynevezett megújuló vidék pillér egyrészt a vidéki települések fejlesztését határozza meg, másrészt a generációs megújulást a gazdálkodásban.

Az elmúlt években a világ más országaihoz hasonlóan Magyarországon is jelentősen nőtt az ökológiai művelésbe vont, ellenőrzött terület nagysága és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma: 2020-ban 301 430 hektáron folytattak ellenőrzött ökológiai gazdálkodást, amelynek kétharmada már átállt, egyharmada pedig átállás alatt lévő terület volt. Az ökológiai gazdálkodás 2020-ban a hazai mezőgazdasági területek több mint 6 százalékát tette ki, ami jóval magasabb a korábbi, 2,5-3 százalékos aránynál. Ezzel az európai uniós tagállamok között Magyarország érte el a harmadik legnagyobb léptékű fejlődést. Világviszonylatban az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a 10. legdinamikusabban fejlődő ország vagyunk.

A biogazdálkodás jövője szempontjából kedvező fejlemény, hogy a környezetre és egészségre gyakorolt előnyös hatásain kívül ma már a gazdasági haszna és jelentősége is előtérbe kerül, így követendő mintaként és célként jelenik meg az új Közös Agrárpolitikában is. A szaktárca egyik legfontosabb célkitűzése, hogy 2027-ig megduplázza az ökológiai művelés alá vont területek méretét, elérve ezzel a 10 százalékos ökoterület-arányt.

Szalkai Légtechnika 02.26.DulongReálvill trendMemtech Kft. 02.26.AKM Metál 02.26.Liptai és TársaK2 - Kántor KrisztiánGanz SzentesRába Ablak 02.03.DS OptimRapidszigetelésSolerte ProjektDelta Kft. 02.25.
PRINT LAPOK