A zöldségfeldolgozásban nem az automatizálható feladatok hiányoznak, hanem a kiszámítható üzemi feltételek. A csomagolás, a raklapozás és egyes válogatási műveletek már jól gépesíthetők, a szabálytalan és sérülékeny alapanyag közvetlen kezelése azonban továbbra is nehéz és költséges.

A zöldség nem szabványos ipari alkatrész. Mérete, alakja, érettsége, nedvessége és felületi állapota tételenként, sőt darabonként változhat. A gépnek ezt fel kell ismernie, majd úgy kell megfognia, tisztítania vagy darabolnia a terméket, hogy ne okozzon indokolatlan veszteséget.

A Német Mezőgazdasági Társaság robotikai összefoglalója szerint az élelmiszeripari robotok leggyakrabban csomagolási, rakodási, pozicionálási és válogatási feladatokat végeznek. A közvetlen termékkezeléshez már olyan érzékelők és megfogók kellenek, amelyek alkalmazkodnak a szabálytalan, nedves vagy csúszós felülethez.

 A megtérülés kérdőjelei
Az automatizálás annál hatékonyabb, minél egyenletesebb az alapanyag és minél hosszabb ideig fut ugyanazzal a beállítással a gépsor. A zöldségfeldolgozásban ezzel szemben rövid szezonok, eltérő fajták, ingadozó termésmennyiségek és gyakori termékváltások jellemzők.

Egy nagy értékű berendezés csak megfelelő kihasználtság mellett térül meg. Ha a gép évente csupán néhány hétig dolgozik, vagy az alapanyaghiány miatt rendszeresen áll, a munkaerő-megtakarítás önmagában kevés lehet a beruházás igazolásához. Különösen kockázatos egy olyan gép beszerzése, amely csak egyetlen terméket vagy szűk mérettartományt képes kezelni.

A feldolgozóknak ezért nemcsak a gép teljesítményét, hanem az éves alapanyagmennyiséget, a szezon hosszát, az átállási időt és a karbantartási költséget is számításba kell venniük.

A tisztíthatóság alapkövetelmény
Élelmiszeripari környezetben a gyorsaság és a pontosság nem elegendő. A berendezésnek tisztíthatónak, fertőtleníthetőnek és korrózióállónak kell lennie. A nehezen hozzáférhető részeken nem maradhat termékmaradvány vagy nedvesség.

A tisztítás idő-, víz- és energiaigénye közvetlenül befolyásolja a gazdaságosságot. Egy gyorsabb gépsor sem feltétlenül hatékonyabb, ha gyakran kell leállítani, nehézkes az átállítása, vagy a változó alapanyag miatt sok terméket selejtez ki.

Az energiafelhasználást szintén a teljes folyamatban kell vizsgálni. A hajtások mellett a mosás, a hűtés, a szárítás és a sűrített levegő igénye is meghatározza a feldolgozás költségét. Az automatizálás és az energiahatékonyság ezért nem választható el egymástól.

A teljes üzem egyszerre történő automatizálása helyett általában egy jól meghatározott művelet fejlesztése lehet a biztosabb irány. Elsőként azt a pontot érdemes gépesíteni, amely visszafogja a vonal teljesítményét, sok kézi munkát igényel, vagy rendszeresen minőségi veszteséget okoz.

Ilyen lehet az optikai válogatás, az adagolás, a ládák mozgatása, a csomagolás vagy a raklapozás. Ezek a feladatok könnyebben szabványosíthatók, eredményük pedig üzemi adatokkal mérhető.

A kamerás rendszerek, az erőérzékelők és a rugalmas megfogók fokozatosan bővítik az automatizálható műveletek körét. Ettől azonban nem szűnik meg az alapanyag-termesztés és a feldolgozás összehangolásának szükségessége.

A termelőnél kezdődik
Az automatizált üzem pontosabb méret-, fajta-, tisztasági és érettségi követelményeket támaszthat a beszállítókkal szemben. Szigorodhat az átvétel, nőhet az egyenletes tételek értéke, és fontosabbá válhat a betakarítás, valamint a szállítás időzítése.

Ez közvetlenül érinti a Magyar Mezsgye termelő olvasóit. A feldolgozói fejlesztés visszahat a fajtaválasztásra, a termesztéstechnológiára, a betakarításra és a szerződéses feltételekre is.

Az automatizálás tehát nem önálló megoldás a munkaerő-, energia- és alapanyagproblémákra. Megfelelő kihasználtság és kiszámítható beszállítás mellett azonban mérsékelheti a veszteséget, kiegyenlítheti a minőséget és javíthatja az üzembiztonságot. A döntő kérdés az, hogy melyik műveletet, milyen alapanyaggal és mekkora éves terhelés mellett érdemes gépesíteni.