Élelmiszer
Növekedett a borexport
2025. March 18.
Növekedett a magyar borexport 2024-ben – hangzott el a 13. Borkonferencián Budapesten. A statisztikák szerint tavaly 12,3 százalékos növekedést mutatott a magyar termékek exportja, miközben a globális borexport 8,6 százalékkal csökkent.

Összesen 1,4 millió hektoliter magyar bort adtak el 2024-ben, ez 154 ezer hektoliterrel több, mint 2023-ban, ez egyben az egyik legmagasabb érték 2003 óta. A vásárlók 20 millió euróval fizettek többet a magyar borokért, mint az előző évben, a borok literenkénti egységára pedig 3 százalékkal növekedett.

A bor elsősorban kultúrát és nem alkoholt jelent a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos szerint, aki úgy véli: a magyar bor túlélésének záloga a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. A magyar bor népszerűsítését edukációval együtt képzelik el, mert a fogyasztók részéről van igény arra, hogy többet tudjanak a borrégiókról, a borkészítésről, a bor tulajdonságairól. Kiemelt figyelmet fordítanak a fiatal korosztályra, a Z-generációra.

A 2024-ben indított, borkatedra elnevezésű egyetemi kurzus nagyszerű eredményekkel zárult. Az elsőként a Károli, a Semmelweis és az Óbudai Egyetemen indult szeminárium a második félévben már a Budapesti Gazdasági Egyetemen, a Pannon Egyetemen és Miskolci Egyetemen is megjelent.

A borászatoknak biztosított állami támogatásokkal ugyancsak a felelősségteljes borfogyasztás népszerűsítése a cél, emellett a magyar borok eredetvédelme és a nemzetközi eseményeken való megjelenés is fontos cél. Az agrártárca erre vonatkozó pályázatán 20 ezer és 400 ezer euró közötti összeget nyerhetnek el a szakemberek.

A Magyar Bormarketing Ügynökség tavaly is számos kampányt indított, sok rendezvényen, fesztiválon népszerűsítette a magyar borokat. A Márton-naphoz kapcsolódó borturisztikai programok keretében megrendezett Libabőr fesztiválhoz például 130-nál is több borászat csatlakozott, a Balaton Soundon pedig mintegy 20 százalékkal nőtt a borfogyasztás a korábbiakhoz képest, köszönhetően a kampányoknak, amelyekbe magyar és külföldi influenszereket is bevonnak.

A borfogyasztás elsődleges helyszínei az otthonok és az éttermek, míg a bárokban, pubokban továbbra is a sörfogyasztás a dominánsabb.

Ami a magyar bor marketingjét illeti, 2025-ben a külpiacot állítják fókuszba, számos külföldi eseményen jelennek meg és teszik nemzetközi szinten is láthatóvá a magyar bort.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára úgy fogalmazott: a bor „transzcendens, kulturális termék”, amely az európai életérzés szerves része. Hozzátette: a borászat innovatív, hagyományőrző, konzervatív értékrendet képviselő ágazat, amely családi gazdaságokra épül, így a gazdálkodó társadalmat, a vidéki lakosságot képviseli. Igen fontos a fenntarthatóság, a környezettudatosság szerepe, jelentősége is.


Modinvest 03.20.Hevesgép 03.23.Kapos Ternero 03.23.Mizse-Plast 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Axis Bentonit 03.23.Samu Gazdabolt 03.20.Vantrix 03.20.KK Grain 03.20.Blue Seed 03.20.Isterra 03.20.Hotel Hunor 03.20.Er-Vo 03.20.Agrotex 03.20.Vasiépker 03.23.Csom 2001 03.23.Vertical Empire Kft. 04.22.Átrium Aqua 03.20.Kobell Ker 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.LTZS 04.22.Ódor 03.20.Kor3000 03.20.Nektárplast 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.Cad-Server 03.20.Alföld Forest 03.23.Polimozaik 03.23.NAK vetésinapAgroforte Grain 03.20.
PRINT LAPOK