Gép
Pilóta nélküli helikoptert fejlesztettek
2025. December 09.
Sikeresen végrehajtotta első repülését Kína legújabb fejlesztésű, pilóta nélküli helikoptere, a T1400, amely mérföldkőnek számít az ország alacsony légterű repüléstechnikai fejlesztéseiben.

A légi jármű mindemellett új szintet jelent az egytonnás kategóriába tartozó légi eszközök korszakában - jelentette a kínai állami média a gyártó cégre hivatkozva.

A T1400 névre hallgató helikoptert a United AirCraft Group leányvállalata, a Harbin United Aircraft Technology Co. fejlesztette ki. Az első tesztrepülést a hejlungcsiangi tartományi fővárosban, Harbinban hajtották végre, annak során a jármű „lebegést, útvonal szerinti repülést és precíziós leszállást” végzett. Tien Kang-jin, a vállalat elnöke elmondta, hogy a jármű legnagyobb felszállótömege 1.400 kilogramm, teherbírása pedig 650 kilogramm.

A T1400 több mint nyolc órán keresztül képes a levegőben maradni, és kifejezetten szélsőséges környezeti viszonyokra tervezték, mínusz 40 és plusz 55 Celsius-fok között tud működni. Emellett 6.500 méteres repülési magasságot képes elérni, és erős szélben is stabil marad.

A vállalat közlése szerint a helikopter Harbinban készült, és elsősorban Hejlungcsiang tartomány kiterjedt mezőgazdasági, erdős, valamint vizes területein való alkalmazásra szánják. A terveik szerint mezőgazdasági munkákban, logisztikai feladatokban és vészhelyzeti mentésben is hasznosítják majd, a későbbiekben pedig az egész országban be szeretnék vezeti a típust.

Kína egyik legfontosabb gabonatermelő és erdőgazdálkodási központjaként nevezetes Hejlungcsiang tartomány az utóbbi években kiemelt szerepet játszik az alacsony légterű gazdaság fejlesztésében. A tartomány tervei között szerepel, hogy 2027-ig több új légtérhasználati reformot és azok alkalmazását valósítaná meg a régióban.

A kínai kormány tavaly új gazdasági növekedési hajtóerőként nevezte meg az alacsony légtérben történő közlekedés és szállítás fejlesztésére szakosodott iparágat, amely azóta gyors növekedésnek indult. A kínai polgári légiközlekedési hatóság előrejelzése szerint a szektor piaci mérete 2025-ben elérheti az 1,5 billió jüant (mintegy 211,6 milliárd dollár), és 2035-re akár 3,5 billió jüanra is nőhet.

Címlapfotó: uatair.com

Samu Gazdabolt 03.20.Hevesgép 03.23.Agroforte Grain 03.20.Isterra 03.20.Radics Forgácsoló Műhely  04.22.Vantrix 03.20.KK Grain 03.20.Kobell Ker 03.20.Termika Épületgépészet 04.22.Kor3000 03.20.Nektárplast 03.20.Sebők és Társa Kft. 04.22.Vertical Empire Kft. 04.22.Alföld Forest 03.23.LTZS 04.22.Cad-Server 03.20.Hotel Hunor 03.20.Csom 2001 03.23.Vasiépker 03.23.Ódor 03.20.NAK vetésinapPolimozaik 03.23.Er-Vo 03.20.Átrium Aqua 03.20.Pintér István - Baráti Keltető 03.23.Modinvest 03.20.Agrotex 03.20.Kapos Ternero 03.23.Axis Bentonit 03.23.Mizse-Plast 03.20.Blue Seed 03.20.
PRINT LAPOK