Az állattartók is az itt felsorolt sorrendbe állítják fel általában a tenyészállatokkal szemben támasztott követelményeket, elvárásokat. Hozzátenném; sokan a teljesítményvizsgálati adatok szemléjével is megelégednek, néhányan pedig az andrológiai vizsgálatokhoz ragaszkodnak. Ellenben nagyon kevesen beszélnek a viselkedésről, kezelhetőségről – noha ezek is nagyon fontos kritériumok a tenyészállatok esetén. Gondoljunk csak bele – mi történik, ha van egy nagyon jó tenyészértékű tenyészbikánk, amely szaporító szervrendszere is jól működik, de egyszerűen képtelenek vagyunk kezelni, mert támad, stresszes, kitör a karámból, nekimegy a gondozónak stb…

Mint minden tulajdonság, a vérmérséklet is a genetikai öröklött tulajdonságok és a környezet befolyásoló hatásának eredőjeként jelenik meg a fenotípusban. Vannak olyan fajták, amelyek kifejezetten szelíd, tunya, digesztivusz típust mutatnak, míg némelyek ezek ellentétei. Az utódok szempontjából mindenképpen szükséges egy bizonyos „félelemből adódó védekezőképesség”, hiszen ez az alapja az utódok féltésének, amely a nevelési hajlam megindulásának fontos összetevője. Az az anyaállat például, amely nem félti, nem védelmezi az utódot, nem fordít kellő figyelmet a táplálásra, gondozásra sem, amely nagyüzemi körülmények között az induló borjakat olyan súlyosan érintheti, hogy azok induló fejlődési üteme megtorpan. Ezt a megtorpanást később nehéz korrigálni, így akár a hízóalapanyagként értékesítendő, választott borjú élősúlya bevételkiesést is eredményezhet a gazdának. Ebből az következik, hogy kell az öröklődő „természetes vadság” egy bizonyos szinten. Az sem nagy meglepetés, hogy egy olyan környezetben, ahol az állatok nyugodt körülmények között termelnek, ez a „természetes vadság” nem torkollik kezelhetetlenségbe, míg fokozott stressz alkalmazása vagy előfordulása során igazán agresszív egyedeket eredményez.

Sokfelé járva az országban hallani olyan vélekedést, amely a múltban szinte beépült a köztudatba, és a fajtákat egy nem helyénvaló tulajdonsággal ruházza fel. Azt mondják például, hogy a limousin vad, „bolond” fajta. Bár ez nem igaz, ám aki nem ismeri ezen állatok tulajdonságait, elég e szóbeszéd, hogy beskatulyázza ezt az amúgy kiváló húsmarhát. A tévedést az a tény okozza, hogy a limousin heves vérmérsékletű fajta. Ám ez a tény nem egyenlő a vad, bolond jelzőkkel. Ha összekeverjük a heves jellemet a kezelhetetlennel, akkor tévúton járunk. Sokszor hallani azt is, hogy a limousin egy ideges fajta. Ez is tévedés. Ezek az állatok abban az esetben válnak idegessé, ha szorult helyzetbe kerülnek, mely számukra nem megszokott. Itt jegyezzük meg, hogy ilyenkor, a többi fajta egyedei is idegessé válnak. A húsmarha tartásra mindig is egy kötetlenebb tartásmód volt jellemző, mint a tejelő szarvasmarhák esetén, így az azokra jellemző „emberközelség” az év nagy részét legelőn tartott húsmarháktól nem elvárható.

A heves vérmérséklet legtöbbször nem is látható. Ez a tulajdonság eredetileg a legelő állatok ragadozóktól való félelméből és az ellenük való védekezésből ered. Ha az állatokra veszély leselkedett, az első reakció mindig a menekülés volt. Ez napjainkban is megfigyelhető. Ha egy elhanyagolt gulyát ismeretlenek meglátogatnak, az állatok általában elmenekülnek a legelő másik végére. Ugyanez a helyzet azokkal az állatokkal is, amelyekkel szemben nem a megfelelő bánásmódot alkalmazzák. A heves vérmérséklet akkor mutatkozik meg, ha az állatok félnek valamitől, vagy menekülésre nincs mód. Kiút hiányában a gulya egyedei szembeszállnak a ragadozóval, mely példás összetartásról árulkodik. Fontos azonban megjegyezni, hogy egy megfelelő gazda-állat kapcsolatban a gondozót nem ragadozóként, nem veszélyforrásként azonosítja az állat. Ehhez a gondozó folyamatos gulyában való jelenléte a kulcs. Minél több időt töltünk az állataink között a legelőn vagy a karámban, annál előbb szokja meg a gulya az emberi közelséget. Sok tenyésztőnk nyugodtan sétál állatai között anélkül, hogy azok felállnának a kérődzésből, vagy rohannának a karám másik végébe. Találkoztunk már olyan tenyésztővel, akinek az állatai füttyszóra érkeztek körénk, de olyannal is, akinek tehene a neve hallatára jött a karám széléhez és azt sem vette zokon, hogy a homlokát, nyakát vakargatták. Ezek fajtatiszta „vad limousin” egyedek voltak. Ez mind az állattal történő foglalkozás, megfelelő bánásmód eredménye.

A jó bánásmód alappillére a türelem! Állatok terelésénél, kezelésénél próbáljunk türelmesek lenni, kevés fájó eszközt (orrfogó, kötél) alkalmazni. Az idegesebb egyedeknél a nyakfogóban várjunk kis időt, amíg az állat lenyugszik. Ha így teszünk, a következő kezelésekre már ezek az állatok sem „vadulnak”, nem lesz ismeretlen a tevékenység számukra. Ha lehet, ne üssük az állatokat ok nélkül, mert a durva bánásmód nem megoldás. Határozott mozdulat, domináns fellépés is elég, hogy a kívánt hatást eredményezze. A jutalmazásos módszerek itt is sikerhez vezetnek. Például, olyan borjak mérlegelése esetén, akik még soha nem voltak mérlegen, érdemes abrakos edényt helyezni a kalodába. Ilyenkor a borjú ugrálás helyett inkább megszemléli, megízleli annak tartalmát. Elég csupán „két falatnyi” nyugalom, és a mérlegelés megtörtént.

Napjainkban a tenyésztés egyik kulcskérdése a kezelhetőség, ezért ajánljuk a gazdáknak, hogy a teljesítményvizsgálati adatokon túl ezeket is figyeljék. Másmilyen következtetést lehet levonni egy olyan bikáról, amely folyamatosan körbe-körbe jár egy viszonylag szűk karámban, és mást arról a tenyészállatról, amely a berakott orrkarikáját a gazdája kezébe helyezi. Persze a szelídítéssel a ló túloldalára sem szabad átesni. Egy olyan szarvasmarha, amely nem „hallgat” a gazdájára, vagy nem tart valamelyest a „vezérszemélytől” végtelen szelídségében is épp olyan kezelhetetlenné tud válni, mint az ellentétes habitusú egyedek. Éppen ezért a bánásmódra nagy hangsúlyt kell fektetni. Ha ezt megtesszük, biztosan elégedettek leszünk állataink viselkedésével, és nem kell tartani a vadság okozta heves vérmérséklettől egyetlen fajta esetében sem. Az így kapott „végeredmény” pedig előbb utóbb felülírja az itt ismertetett összefüggésekkel ellentétes vélekedéseket, híreszteléseket, melyek ezután a 21. században nem lesznek egyetlen fajta tartásának, terjedésének akadályai…  

dr. Szücs Márton
ügyvezető igazgató
Limousin és Blonde d'Aquitaine Tenyésztők Egyesülete