Élelmiszer
Szörnyű állapotok egy húsüzemben
2025. February 09.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat és engedély nélkül végzett tevékenységet tapasztaltak egy túrkevei húsüzemben tartott ellenőrzés során a Nébih hatósági ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt több mint 9 tonna terméket kivontak a forgalomból, valamint az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

A húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei. Az üzem helyiségei, és több, az élelmiszer előállításnál használt eszköz, berendezés, valamint a dolgozók munkaruhája is erősen szennyezett volt. Több területet rágcsálóürülék szennyezett. A falak és a mennyezet, valamint azok lemezburkolata több helyiségben sérült, illetve korrodált volt. Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel.

A vizsgálat során a Nébih ellenőrei felfedeztek egy, az üzem alaprajzán nem szereplő helyiséget, benne egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténerrel. A tárolóban juhhúst és belsőségeket, darabolt szarvashúst, valamint – közvetlenül a padlóra helyezve – lebőrözött fagyott szarvastesteket találtak az ellenőrök. Az érlelő kamrákból jelentős mennyiségű szarvas szalámi is előkerült. Az üzem engedélye alapján sem juh-, sem vadfeldolgozást nem végezhettek volna az egységben. Az ellenőrök emellett azt is megállapították, hogy a működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztási tevékenységét is tovább végezte a vállalkozó. 

A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 51 tétel, összesen több mint 9,6 tonna nem nyomonkövethető és illegálisan végzett tevékenységből származó, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból. Mindemellett megtiltotta azok forgalomba hozatalát és felhasználását. 

Az üzem a nyomonkövetésről 2024 novembere óta semmilyen nyilvántartást nem vezetett. Emiatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte minden olyan, a létesítményben előállított, darabolt, feldolgozott élelmiszer forgalomból való visszahívását, amelynek még nem járt le a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági ideje.

Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van. 

Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.


SGS 03.20.Cad-Server 03.10.IlinoxDe-Ba 03.10.DPMG 03.10.Adalex Team 03.10.GB Trade 03.10.Modinvest Kft. 03.10.Hungaro System'sAgroforte Grain 03.10.DS Optim 03.20.Memtech Kft. 03.20..Szalkai Légtechnika 03.20.Samu Gazdabolt 03.20.Ambrus Acél 03.10.Németh Csomagolás 03.31.Hotel HunorIsterraAKM Metal 03.20.Gomép 03.10.Mizse PlastBioFer 03.31.KK Grain Kft.Med-PlastZambelli Colorferr 03.20.Gege Hungary 03.20.K2 - Kántor Krisztián 03.20.Nektárplast 03.20.
PRINT LAPOK