Növény
Űrkertészeti kutatás indul
2023. September 12.
Magyar paprikát is termeszthetnek az űrben, ha sikerrel zárul a Debreceni Egyetem (DE) VEGBOX TS elnevezésű kutatása, amelyben a szakemberek számos innovatív űrkertészeti fejlesztést és tudományos kísérletet végeznek a HUNOR-Magyar Űrhajós Programban.

Egyebek között ez hangzott el a kutatást bemutató sajtótájékoztatón, ahol Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettes, az űrkutatási program vezetője kiemelte, hogy az egyetemen már a 70-es években is voltak olyan programok, amelyek az űrbe jutatott és visszaérkezett minták földi feldolgozásával foglalkoztak. Hozzátette: a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán évtizedek óta zajlik egy nemesítési program, amelynek eredményeként a Nemzetközi Űrállomáson termesztik majd az egyetemen kinemesített paprikát, tesztelve, hogy mennyire alkalmas az űrben termesztésre. A nemesítési program központja egy biotechnológiai alapokon működő üvegház, a Biodrome, ahol zárt technológiák között termelnek paprikákat. Ezek közül kerülnek ki azok a növények, amelyek az űrbe kerülhetnek.

Veres Szilvia tudományos dékánhelyettes elmondta, hogy az egyetem agrárkara egy űrélelmezés csoporttal volt részese a DE-SPACE Űrprogramnak, amelyben számos növénytermesztéshez kapcsolódó kutatást végeztek. Kitért arra, hogy a termesztés alapvetően külső területeken folyt eddig, de az űrkutatási programban lehetőség nyílt a komplex kutatási infrastruktúrát és humánerőforrást a zártrendszerű növénytermesztésben tesztelni. Beszélt arról is, hogy szeretnék bevonni a kutatásokba a szakemberek széles körét: fizikusokat, biológusokat, illetve orvosokat.  

Fári Miklós, a kutatás koordinátora, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa kiemelte: a program elsődleges célja az volt, hogy olyan paprikát nemesítsenek, amely űrkörülmények között, mikrogravitációban, vagy akár zéró gravitációban is képes fejlődni. Fontosnak nevezte, hogy a magyar űrpaprika minden része hasznosítható: levelei is alkalmasak az emberi fogyasztásra, szárával pedig rovarokat tudnak táplálni. Szólt arról is, hogy a program célja még a vetőmag-előkezelési, palántanevelési és termesztési technológiák tesztelése, valamint az űrbiológiai feldolgozásra alkalmas zöld biomassza-termesztés fejlesztése is.


 

Nektárplast 03.20.Gege Hungary 03.20.K2 - Kántor Krisztián 03.20.Hotel HunorZambelli Colorferr 03.20.Gomép 03.10.SGS 03.20.AKM Metal 03.20.Modinvest Kft. 03.10.Szalkai Légtechnika 03.20.Németh Csomagolás 03.31.Memtech Kft. 03.20..KK Grain Kft.IlinoxHungaro System'sDS Optim 03.20.Mizse PlastDPMG 03.10.IsterraMed-PlastAdalex Team 03.10.De-Ba 03.10.Agroforte Grain 03.10.Ambrus Acél 03.10.Cad-Server 03.10.Samu Gazdabolt 03.20.GB Trade 03.10.BioFer 03.31.
PRINT LAPOK