Köztér
Véleményezhető a felhívás
2024. September 23.
Minden korábbinál nagyobb előnyöket biztosítanak az új Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretében európai uniós társfinanszírozással induló agrártámogatások azoknak a termelőknek, akik az ökológiai gazdálkodást választják.

Az ökológiai gazdálkodás támogatására készült felhívás most kezdődött társadalmi egyeztetésénél az Agárminisztérium várja az érintettek véleményét, hiszen minden észrevétel számít a megfogalmazott célok teljesítése érdekében.

Az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című felhívás a jelenleg még konvencionális művelésű területek ökológiai művelés alá vonását és átállását, illetve a már ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartását ösztönzi vissza nem térítendő átalánytámogatás formájában. A támogatási program öt évig tart, 2025. január 1-én kezdődik, és 2029. december 31-én zárul le. A kedvezményezettek vállalják, hogy ezen idő alatt a támogatásba vont területeiken – legyen az szántó, gyep, ültetvény – az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.

Az idei év végéig tartó, ökológiai gazdálkodást segítő hároméves támogatási programban 3589 termelő 175 423 hektárral vesz részt. 2023-ban Magyarországon az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – az átállási területekkel együttesen – elérte a 320 ezer hektárt, amelyben jelentős szerepe van a támogatási intézkedésnek.

A felhívás szeptember 27-ig véleményezhető a https://kap.gov.hu/ oldalon, ahol a kiírással kapcsolatos minden további dokumentum is megtekinthető. A társadalmasítás során érkezett észrevételeket a Nemzeti Irányító Hatóság megválaszolja, illetve közzéteszi, lehetőséget teremtve arra, hogy a partnerszervezetek megismerjék egymás véleményét.


Ivóvíz 6 Kft. 10.09.Modinvest 10.09.Tiszta Energiák 09.27.JobPower 10.09.MP Trend 10.09.Digitas 10.09.Kovács Imre 10.09.Z-Solar Kft. 09.27.SW Umwelttechnik 10.08.Isterra 10.09.Magyarosi Solar 10.09.ETD 09.18.Borda Gépipari Kft. 10.09.L-Tech Kft. 10.09.Erforg Aim 10.09.Magyar Pékség 10.09.Lévay Stúdió 10.09.Farkas és Társai 10.09.Domokos Sándorné 10.09.Kancsár Transz 10.09.Mg. Falker 10.09.Polyduct 09.18.Lábatlan Zrt. 10.09.GB Trade 10.09.DPMG Zrt. 10.09.Meva 10.09.Agroforte Grain 10.09.Med-Plast 10.09.
PRINT LAPOK